Previous Next

Versünnep

A költészet napja alkalmából ünnepi ruhába öltöztettük iskolánk ódon falait diákjaink alkotásaival. Felhívásunkra több mint hetven, szemet és lelket gyönyörködtető képverset és szófelhőt készítettek tanulóink. Érdeklődése, lelkesedése és tehetsége szerint ki szerkesztő programmal, ki szabadkézi rajzzal, ki készen talált mű másolásával, ki saját fantáziája alapján önálló műalkotással örvendeztetett meg bennünket. A magyarórákra szabadon választott meglepetés versekkel készültek a diákok, de néhányan megzenésített versek eléneklésével is hozzájárultak az ünnepi hangulat megteremtéséhez. Délután a verseket kedvelő diákok egy csoportja a Csütörtöki Szalon meghívására a Cselley-ház dísztermében rendezett „A vers a szeretet nyelve” című műsoron hallhatott válogatást a magyar költészet legszebb alkotásaiból. A családias hangulatú programon nemcsak a szereplők, de a hallgatóság vállalkozó kedvű tagjai is szavaltak, és a programot közös versmondás zárta. Köszönjük az élményt!

A fotón a Csütörtöki Szalon tehetséges versmondója, iskolánk volt diákja, Horváth Hanna szerepel velünk, akire nagyon büszkék vagyunk.


Nyomtatás